Az idei social media marketing kampányok a közösségi média, a technológia és a popkultúra izgalmas fúzióját hozták el. Egyes hirdetések tudatosságot növeltek, mások társadalmi igazságtalanságokra hívták fel a figyelmet, vagy egyszerűen csak meg akartak nevettetni minket.
Mivel 2021 lassan a végéhez ér, elhoztuk nektek az év kedvenc és legemlékezetesebb social media marketing kampányait.
1. Dove – #NoDigitalDistortion
Nem ez az első alkalom, hogy a Dove rávilágít egy napjainkban egyre súlyosabb problémára: a digitális torzítás elterjedt használatára az online fotókon.
Az ilyen filterek használata az egyik legfőbb oka az evészavaroknak, a testképzavarnak és a depressziónak a mai fiatalok körében. A képeket eltorzító filterek különösen népszerűek az Instagramon, ahol a Stories-ban előszeretettel használják őket a megjelenés “enyhe” feljavítására.
A Dove arra hívja fel a figyelmet, hogy a lányok 80%-a 13 éves korára már használt valamilyen filtert vagy retusáló appot, hogy megváltoztassa a külsejét a fotókon. Annyira hozzászoknak a filterezett énjükhöz, hogy már nem mernek Stories-t posztolni nélkülük, és végül képtelenné válnak elfogadni önmagukat olyannak, amilyenek.
A #NoDigitalDistortion kampány célja, hogy megállítsa az önértékelés rombolását a retusálás által. A Dove rövid videója, a “Reverse Selfie” rávilágított a problémára, és gyorsan virálissá vált, heves vitákat indítva a social media platformokon.
A kampány részeként a felhasználók csatlakozhattak a #NoDigitalDistortion fogadalomhoz, és módosítás nélküli szelfiket tehettek közzé, ami segített felhívni a figyelmet a problémára. Sőt, a Dove egy eszköztárat is biztosított a szülők és fiatalok számára, hogy pozitívabban navigáljanak a közösségi médiában.
A tanulság:
A Dove social media kampánya a gondosan felépített stratégia mintapéldája: az érzelmekre ható videótól kezdve a letölthető segédanyagokig minden a helyén volt. A Dove hatékonyan vonta be a célközönséget a #NoDigitalDistortion hashtag használatával, ami óriási nyilvánosságot és rengeteg felhasználói tartalmat (UGC) generált.
2. Tiffany & Co. – About Love
Ha csak két nevet említünk – Beyoncét és JAY-Z-t –, már tudod is a kampány eredményét, ugye?
Ez volt az első kampány, amelyben a pár együtt szerepelt – a Carter házaspár és a Tiffany & Co. szoros együttműködésének és közös víziójának eredményeként. A kampányfilmben a párt intim pillanatokban láthatjuk, amelyek megragadják egyedülálló szerelmüket.
Mondhatni, az egész kampány egy érzéki utazás, különösen Beyoncét hallgatva, amint a “Moon River”-t énekli a háttérben.
“Mint egy márkának, amely mindig is a szerelmet, az erőt és az önkifejezést képviselte, nem is találhattunk volna ikonikusabb párt, aki jobban tükrözné a Tiffany értékeit.” – mondta Alexandre Arnault, a termékekért és kommunikációért felelős ügyvezető alelnök.
A tanulság:
A Tiffany & Co. évek óta hű marad az értékeihez, ami a reklámjaiban is visszaköszön – és ez beválik. Bár ez a kampány valószínűleg nem célzottan a social mediára készült, a márka maximálisan kihasználta Beyoncé hatalmas elérését (213 millió követő az Instagramon). A márka saját felületein, valamint a két sztár profilján közzétett posztok sorozata sikeresen pörgette fel a kampányt.
3. YouTube – ‘The Shorter Side of YouTube’
A YouTube új Reels-szerű funkciója, a Shorts, egy exkluzív együttműködéssel debütált a K-pop szupersztár BTS csapattal.
A BTS bejelentő tweetje közel negyedmillió kedvelést gyűjtött össze. A csoport hivatalos fiókja (@BTS_twt) 94-es influencer-pontszámmal rendelkezik, így az egyik legbefolyásosabb profil a Twitteren. Az együttműködés több mint 148 000 videó-beküldést generált 84 000 különböző csatornán.
A tanulság:
A YouTube pontosan tudta, hogyan érje el a célcsoportját, mivel a zenekar hallgatóinak többsége a Z-generációba tartozik, akik imádnak rövid videókat készíteni. Csak nézzünk rá a TikTok-ra, ami igazi Z-generációs platform. A BTS-szel való együttműködéssel a YouTube egy olyan kampányt hozott létre, amely globális figyelmet kapott.
4. McDonald’s – #McSpicyDebate
A McDonald’s egy egyedi kampányt indított az új McSpicy burger népszerűsítésére, feltéve a kérdést: „mennyire csípős?”

A promóció során a felhasználókat minden platformon arra kérték, hogy csatlakozzanak a #McSpicyDebate-hez. A vásárlóknak négy kategória alapján kellett értékelniük a csípősséget: ‘a lil kick’, ‘pretty spicy actually’, ‘hot hot hot’ vagy ‘my mouth is on fire!’.
A McDonald’s UK rövid videókat használt fő tartalomként. Négy influencer – Bash The Entertainer, Nella Rose, Adeola Patronne és Ehiz Ufuah – tesztelte a burger erejét, és buzdította a követőket a vitában való részvételre.
A tanulság:
Hogy segítsenek a közönségnek azonosulni a saját “csípősségi csoportjukkal”, a McSpicy egyedi Snapchat lencsét, emojit és GIF-et is kínált. Egyszerű, mégis sikeresen ösztönözte az embereket véleményük megosztására és barátaik aktivizálására.
5. NHS England x YouTube – nemzeti ikonok a vakcinákért
Ez az év az oltásokról szólt, így nem csoda, hogy számos kampány futott a népszerűsítésükre. Véleményünk szerint az NHS England (brit egészségügyi szolgálat) nyújtotta a legérdekesebb megközelítést ebben a kritikus témában.
Februárban egy olyan videót indítottak, amely az idősebb generációkat és a kiemelt csoportokat célozta meg. Egy paródia-jellegű casting videót készítettek Elton John és Michael Caine szereplésével.
És ez még nem minden. Később, májusban a YouTube elindította a következő NHS kampányt ‘Let’s Not Go Back’ címmel. Ez már a milleniálokat célozta 12 rövid videóval és out-of-home hirdetésekkel, emlékeztetve a fiatalokat az oltás fontosságára.
Ezenkívül a YouTube legbefolyásosabb felhasználóit toborozta, mint például Leena Normington életmódgurut vagy Robbie Lyle futballbloggert, hogy terjesszék az üzenetet és eloszlassák a tévhiteket.
A tanulság:
A kampány célba ért, az oltási kampány pedig gőzerővel folytatódott. Szórakoztató, mégis komoly üzenetet hordoz. Lehetséges? Ez a példa mutatja, hogy igen.
6. Weetabix és Heinz – csak egyetlen Tweet
A Weetabix gabonapehely-márka egy szokatlan receptet posztolt: a Heinz babkonzervet javasolták toppingként a reggelihez. A reakció lehengerlő volt. A válaszok között hivatalos márkaoldalak és olyan emberek is feltűntek, akik tényleg kipróbálták ezt a „csodás” fogást. A tweet több tízezer kedvelést és reakciót kapott. Jó étvágyat!

A tanulság:
A megosztó és sokkoló információ az internet kedvence. Ez az egyetlen „ártatlan” tweet is bizonyítja, hogy a Weetabix pontosan tudja, hogyan kell felkelteni a figyelmet.
7. Super Bowl – Bud Light Legends
A Super Bowl reklámszünetei mindig nagy érzelmeket váltanak ki, és idén sem volt ez másképp. Az egyik social mediában megosztott videó több mint 260 000 megtekintést kapott az Instagramon és több ezer lájkot a Twitteren. Rengeteg UGC-t generált, és számos celeb is megosztotta.
A Bud Light legendái tértek vissza, hogy megmentsék a napot, ahogy minden évben teszik. Együtt segítettek egy futárnak, aki véletlenül felborította a teherautóját, és a sörösdobozok szanaszét szóródtak, késleltetve a szállítást.
A tanulság:
A márka sikeresen aktivizálta a rajongói közösséget, akik alig várták a legendák visszatérését. A Super Bowl reklám hatalmas zajt csapott a Twitteren, és bátran állíthatjuk, hogy ez volt a Bud Light eddigi legerősebb kampánya, magasra téve a lécet a jövőre nézve.
8. Airheads – Skip Ad
Az Airheads egy vicces, „átugorható hirdetés” kampányt indított három videóval. Mindegyik úgy kezdődik: „Azt hiszem, egy Airheads reklámban vagyunk, ugord át.” Miután a színész rákattintott a kihagyás gombra, jött egy váratlan fordulat.
A legnépszerűbb az volt, amelyikben egy férfi láncfűrésszel üldöz egy nőt. Amikor a férfi megnyomta a gombot, vidám zene indult el, és egy komikus jelenet tárult elénk.
A reklámok ezzel a szlogennel végződnek: „Az Airheadsszel nem tudsz nem játszani, még egy skip ad hirdetésben sem.”
A tanulság:
Kreatív módja annak, hogy egy átugorható hirdetést végigignézessenek a nézővel. Az ilyen hirdetések szórakoztatóak maradnak, és ösztönöznek az interakcióra.
9. TikTok – Szórakozás. Most már a TikTokon
A TikTok tévés és digitális kampányt indított, amelynek arcai az „Ant & Dec’s Saturday Night Takeaway” műsorvezetői voltak.
Egy 60 másodperces spot vázolja fel a szórakoztatás rövid történetét. A tévéreklámot rövidebb videók, social media posztok és in-app aktivitások egészítették ki.
A tanulság:
Ez a reklám megmutatja, hogy a TikTok csak egy újabb módja az időtöltésnek és a szórakozásnak. Kiváló példa arra, hogyan lehet elmagyarázni egy app kulturális jelentőségét azoknak, akik még nem értik a jelenséget. A szórakozás beköltözött a TikTokra.
10. Spotify – #FindYourFeels
A ‘Find Your Feels’ a Spotify több csatornán futó influencer kampánya volt, amelynek célja a Z-generáció önkifejezésének támogatása. A kampányban a zene pozitív hatásait és az élet ritmusának megtalálásában betöltött szerepét ünnepelték.
Példaképek osztották meg történeteiket és azokat a dalokat, amelyek inspirálták vagy végigkísérték őket fontos pillanataikban. A kampány influencereken keresztül, saját felületeken és paid social csatornákon (TikTok, YouTube) futott.
A tanulság:
A Spotify-tól rengeteget tanulhatunk a marketingről. Gondoljunk csak az éves összefoglalójukra (Spotify Wrapped), ami elképesztő organikus buzz-t produkál minden év elején.
Zseniális ötlet volt különböző hátterű influencereket bevonni, mint Lucy Edwards aktivistát vagy Callum Hudson-Odoi labdarúgót, hogy hitelesen szólítsák meg a közösséget.
11. American Eagle & Snapchat – Back-to-School
Influencerek és színészek segítségével az American Eagle egy virtuális próbafulke-élményt hozott létre az iskolakezdési szezonra. Hogy még jobban vonzzák a Z-generációt, a vásárlók Bitmojijukat is felöltöztethették AE ruhákba.
Ez volt a harmadik együttműködés az AE és a Snapchat között, miután a korábbi kampányok rekordbevételt hoztak.
A tanulság:
Mivel a milleniálok és a Z-generáció vásárlóereje folyamatosan nő, a márkáknak olyan platformokat és funkciókat kell választaniuk, amelyeket ők használnak. Az American Eagle remek munkát végzett a technológia és az élmények összekapcsolásával.
12. Team GB és TikTok – #AskTeamGB
Szokatlan olimpiai szezon volt, ahol a híreket gyakran a Covid uralta. A brit csapat és a TikTok azonban jól reagált a kihívásokra.
A hivatalos fiókon a felhasználók közvetlenül kérdezhettek az olimpikonoktól a #AskTeamGB hashtaggel. A több mint 60 millió megtekintés bizonyítja, hogy ez egy okos húzás volt az új közönség bevonására.

A tanulság:
A Team GB közelebb hozta a sportolókat a rajongókhoz, és megmutatta, hogyan kell a trendeket használva interakciót generálni.
13. Pandora – #PandoraME
A Pandora ME kollekció újraindításakor az ékszeróriás kifejezetten a Z-generációt célzó digitális kampányt futtatott.

A kampány Reels videókat, Instagram GIF-eket és még egy Animal Crossing Pandora szigetet is tartalmazott. A TikTokon elindították a #123PandoraMe challenge-et, ahol a felhasználók a márka „For Every Me” szlogenjére rímelve mutathatták meg három különböző oldalukat.
A tanulság:
A hashtag közel 10 milliárd megtekintést ért el! A TikTok trendek működnek, és érdemes használni őket hatalmas tömegek eléréséhez.
14. Cadbury – Worldwide Hide
A lezárások alatt a Cadbury arra buzdította a rajongókat, hogy rejtsenek el egy virtuális húsvéti tojást bárhol a világon a Google Maps segítségével, majd küldjenek személyre szabott nyomot a keresőnek. Közel 700 000 tojást rejtettek el így.
A tanulság:
Gondosan megtervezett kampány volt, amely integrált csatornákon és koherens akciókon keresztül érte el a célközönséget.
15. Tesco – Ugorj be a sarki kisboltba, ha tudsz
A Tesco egy váratlan üzenetben támogatta a helyi kisvállalkozásokat, amelyek nagy veszteségeket szenvedtek a lockdown alatt. A márka hatalmas pozitív visszhangot kapott az önzetlen gesztusért.
A tanulság:
Ezzel a megnyilatkozással a márka bebizonyította, hogy nem közömbös mások sorsa iránt. Ez a humánus megközelítés követendő példa.
16. Slido – Meeting Zombies
A Slido az online meetingek azon problémájára világított rá, amikor mindenki zombivá válik: senki nem figyel és senki nem kérdez. Mindenki mással foglalkozik, csak nem az aktív részvétellel.

A tanulság:
A távmunka elterjedése miatt sokan belefáradtak az online találkozókba. A Slido és a Triad Advertising egy vicces és mindenki számára ismerős módot talált arra, hogyan „keltsük életre a meetingeket”.
17. The Body Shop – #SelfLoveUprising
A Body Shop kampánya tanácsokkal segítette a követőket az önelfogadás rögös útján. Aktivisták meséltek arról, mit jelent számukra az önszeretet, és hogyan segített ez a fejlődésükben.
A tanulság:
Fontos téma, jó platformválasztással (TikTok), ami 18,5 millió megtekintést és hiteles márkaélményt eredményezett.
18. Mental Health Foundation – #MentalHealthAwarenessWeek
Az alapítvány a természettel való kapcsolódás mentális előnyeit népszerűsítette. Illusztrált statisztikákat és tippeket osztottak meg a környezetünk tudatosabb megéléséhez.
A tanulság:
A podcastok népszerűsége töretlenül nő, ezt a formátumot ők is beépítették a kampányba. Érdemes fontolóra venni ezt a csatornát a jövőbeli terveidben is.
19. Pringles – Step Up The Spice
A Pringles három új ízt vezetett be egy kihívással: „Melyiket bírod ki?”. A cél a csípősségi skála tesztelése volt.
Egy Snapchat AR filterrel a „Floor is Lava” játékot keltették életre, ahol a cél a Pringles doboz elérése volt a föld érintése nélkül.
A tanulság:
Az AR (kiterjesztett valóság) piaca folyamatosan bővül, jó döntés volt ezt integrálni a promócióba.
20. A legjobb RTM reakciók – #Facebookisdown
Október elején a Facebook, a WhatsApp és az Instagram egyszerre állt le az egész világon. Ez volt az év egyik legemlékezetesebb eseménye a közösségi médiában.
Sok márka élt a lehetőséggel, és villámgyorsan reagált. Íme a kedvenceink:


A tanulság:
A real-time marketing (RTM) rendkívül hatékony, de óriási kihívás: nincs idő a hosszas tervezésre, azonnal kell cselekedni. Ezek a példák azonban bizonyítják, hogy megéri résen lenni.
21. IKEA – Fortune Favours the Frugal
Végezetül nézzük az IKEA kampányát, amely a környezeti hatás csökkentésére és az árak alacsonyan tartására fókuszált.
A videóban egy hatalmas szemétgolyó száguld a Föld felé, de az IKEA környezetbarát termékei segítenek apránként csökkenteni a méretét.
A tanulság:
A kampány kiválóan mutatta be, hogy az apró hétköznapi változtatásoknak is hatalmas hatása lehet. Inspiráló és gondolatébresztő üzenet.
Milyen social media kampányokat hoz az új év?
Világos, hogy a jövő évben a rövid, egyszerű, kreatív és mindenekelőtt megosztható tartalmak hódítanak majd. 2022, mi már nagyon várjuk!






